Esküvőszervezés
Teljes körű esküvőszervezés
Ebben az esetben az első találkozásunktól az esküvőtök napjáig végig veletek vagyok. Veletek álmodok, de helyettetek ügyintézek, szervezek és kivitelezek.
Az esküvőszervezés során, amely több hónapot is igénybe vehet, a Ti álmotokat valósítom meg. Természetesen Ti döntötök mindenben és minden részletről is tudni fogtok én ajánlok és javaslok az igényeitekre szabottan. Abban tudok segíteni a legtöbbet, hogy stresszmentesen teljen a szervezési időszak és az esküvő napján is a pillanatokat megtudjátok élni.
A szervezés során nem kell szolgáltatókat keresgélnetek a Interneten vagy az ismeretségi körökben, nem kell a sok-sok résztvevővel kapcsolatot tartanotok. Elegendő, ha velem egyeztettek, hiszen én mindent intézek és kézben tartok, levelezek, telefonálok és intézem az ügyeiteket, figyelek az apró részletekre, és kiszűröm a rejtett költségeket is. Természetesen forgatókönyvet írok és a költségkalkulációt is kézben tartom.
A közös szervezésünk eredménye pedig a nagy napra minden összeáll és valóban a Ti igényeitekre szabott esküvőtök lesz, ahol profi szolgáltatók lesznek jelen. Az esküvőtökön pedig ne legyen más dolgotok, hogy egymással és a vendégeitekkel foglalkozhassatok, boldogan és megélhessétek az esküvőtök napját.
Az esküvő napján ezért vagyok ott az elejétől, hogy a háttérből felügyeljem a részleteket, hogy:
- megérkezzenek a rendelt bútorok,
- kialakuljon a csodaszép és megálmodott dekoráció,
- a fotós és filmes mindent rögzíteni tudjon a megadott időben,
- hogy a ceremóniamester vagy vőfély is időben rendelkezésre álljon,
- felügyeljem, hogy időben megérkezik- e a zenekar vagy DJ és a megfelelő helyre álljon be,
- neked ne kelljen várnod a sminkesre és a fodrászra,
- időben a kezedben legyen a csokrod, és megkapjátok a kiegészítő virágokat,
- a szertartásra sétálva ne azon gondolkodj, hogy ott van e a szülőköszöntő csokor és a többi kellék,
- a szertartásnál majd mindenki jól hallja azt, aki összead Titeket, hiszen kiépül a hangosítás is,
- a torta a megérkezése után a hűtőben pihenjen a felvágásáig,
- hogy kifizessem a szolgáltatókat, hogy aznap ne borítékokkal kelljen rohangálnotok.
Ugye, hogy nem is olyan egyszerű?
Esküvőiszervezői tanácsadás – DIY esküvő esetén
Amennyiben nem igénylitek a teljes esküvőszervezést csak esküvőszervezői tanácsra lenne szükségetek, vagy arra, hogy kik a jó szolgáltatók, hiszen magatok szerveznétek az esküvőtöket erre is van lehetőségetek. A tanácsadás alkalmával, a személyes találkozókor elmondom, hogy mire figyeljetek, mik lehetnek a buktatók, hol lehetnek rejtett költségek. Mi az amire figyelemmel kell lennetek a helyszín, a vendéglátás vagy a catering, a dekoráció, a dj vagy zenekar, a fotós és filmes kiválasztásánál. Ez a szolgáltatás időalapú.
Esküvő lebonyolítás
Ha megszerveztétek az egész esküvőt, de a nagy napon szeretnétek, ha a háttérből valaki mégis figyelné, hogy minden rendben megy e, akkor arra is van lehetőségetek, hogy csak az esküvőtök napjának lebonyolítására kértek fel. Ebben az esetben átadtok minden információt részemre, illetve együtt megírjuk a forgatókönyvet én a szolgáltatóitokkal egyeztetek az esküvőt megelőző héten.
Szolgáltatások
Helyszín
Az egyik talán legnehezebb feladat a megfelelő minden igényt kielégítő esküvői helyszín megtalálása az esküvőtökre. Amit fontos tudnotok, hogy manapság már nincs lehetetlen. Legyen az egy tisztás, az erdő közelsége, egy balatoni borvidék, egy hegytető, egy kúria, egy kastély vagy akár egy ranch. képzeletetek ne szabjon határt.
Dekoráció
Egy jól összeállított és kivitelezett dekoráció sugározza az esküvő hangulatát. Legyen szó textil-, papír, vagy virágdekorációról ez öltözteti ünnepi díszbe az esküvő helyszínét.
Esküvői meghívó, ültető- és menükártyák
Minden olyan nyomtatott anyag, amely az esküvőhöz tartozik. A vendégek az esküvői meghívót veszik először a kezükbe, érdemes már ennek stílusát is úgy kiválasztani, hogy később az esküvői dekorációba is bele lehessen építeni elemeit vagy stílusát tovább lehessen vinni, akár az ültető vagy menükártyákon vagy az ültetési renden.
Fotós és Filmes
Nincs is jobb, mikor az esküvő utána tökéletes képeket vagy a csodálatosan megkomponált esküvői kisfilmeteket tudjátok megnézni az esküvőtök után. Egy jól összeválogatott fotókönyvben átlapozgatni vagy a szeretteiteknek átadni, de az is lehet, hogy egy vászonképet nyomtathattok belőle, hogy a lakásotok falát díszítse és mindennap ránézve felelevenedjen a csodálatos napotok.
Szertartásvezető
Sok esetben előfordulhat, hogy a kiválasztott és elképzelt helyszínre az anyakönyvvezető nem jön (jöhet) ki, vagy akár aznapra beteltek a szabad időpontjai. A szertartásvezetőket nem kötik a szabályok, nincsenek időbeli korlátai sem, ha éjszakai szertartást szeretnétek, vagy akár egy mozgó hajón szeretnétek a Dunán kimondani az igent, vele meg tudjátok tenni. Nem utolsó sorban a pár egyedi igényeit is figyelembe veszi. Azt viszont tudni szükséges, hogy az anyakönyvvezetőt, mint hivatalos törvényileg is elfogadott házasságkötőt nem váltja ki!
Járművek
Bármivel bevonulhattok a szertartásotokra, vagy akár vonulhattok a konvoj elején is a kiválasztott járművel. Ne szabjon a képzeletetek határt.
Vőfély vagy ceremóniamester
A hangulatfelelősök szerepe az esküvőn elengedhetetlen. Számotokra is fontos, hogy ne csak Ti érezzétek jól magatokat, hanem a meghívott vendégeitek is. Számukra is kellemes legyen ez a nap és megfelelően informálva legyenek az esküvő napján a történtekről.
Zenei szolgáltatások
A zene minden esetben meghatározza az esküvő hangulatát, ezért a zenekar vagy egy jó esküvői DJ kiválasztására nagy hangsúlyt kell fektetni. A választásnál érdemes figyelembe venni, a vendégek összetételét, korosztályát és stílusát is.
Torták, sütemények és desszert asztalok
Az esküvői torta is számos kivitelben készíthető, lehet több emeletes csoda, lehet rusztikus naked cake, de díszítheti a tetejét egy kreatív rátok jellemző dísz is.
Szükségesnek érzem még megemlíteni a kísérő tortákat is, melyek stílusban mindig illeszkednek a fő tortához. Gondoljatok az ételintoleranciában szenvedő vendégeitekre is és készíttessetek paleo, gluténmentes és cukormentes tortát is. A desszert asztalok nagyon mutatós kiegészítő lehetőségei egy esküvőnek és ne feledkezzetek meg egy kis nasi mindig jól jön a nagy tánc hevében.
Különleges és kiegészítő esküvői szolgáltatások
Ide tartozik minden olyan szolgálatatás, amit felsorolni is nehéz lenne, mert higgyétek el mindig bővül a lista.
Készülhet akár az esküvőtökre szabott esküvői honlap is, amely minden fontos információt fog tartalmazni a nagy napotokkal kapcsolatban. Választhattok különleges székeket és berendezéseket, vagy esküvői tánc betanításon vehettek részt, transzfert vagy sofőrszolgálatot intézek a vendégeiteknek. A szertartáshoz akár vonós négyes vagy hárfás is jöhet zenélni vagy egyedi dalt is kaphattok, mely rólatok szól. A szertartás után repülhetnek a magasba pillangók, vagy fehér galambok, sőt éjszaka akár héliumos világítós jókívánság lufikat is felereszthet a vendégsereg. Az esküvőn résztvevő gyerekeknek gyermekfelügyeletet és játszóházat alakíthatunk ki. Fröccsbárt, limonádébárt vagy koktélpultot is telepítünk. Csipegethetnek a vendégeitek a magyar sajtválogatásokból, vagy megkóstolhatják a vattacukrot, fagyit, popcornt, a csokiszökőkútba vagy sajtszökőkútba mártott finomságokat is. Estét akár egy sztár fellépő vagy tűzijáték vagy egy lézershow is koronázhatja. Ugye, hogy mondtam, hogy a felsorolás elég végtelen?
Szépségápolás
Menyasszonyok válasszatok olyan fodrászt, aki otthon van az esküvői frizura készítésében, hiszen a hajatoknak tartania kell egy egész napon keresztül. Még a legnagyobb buli alkalmával sem hullhat szét. és nem attól lesz jó, mert egy flakon hajlakkot fújnak rá. Ugyanez érvényes a sminkesre is. Szakemberre bízzátok magatokat. Nem megfelelő sminkkel a fotókon sem fogsz jól mutatni és nem fogod jól érezni magad a bőrödben sem. Mindig legyetek önmagatok! Készíttessetek próba sminket és frizurát az esküvőtök előtt, hiszen megnyugtatás lesz számotokra a nagy napon.
Gyerekjátszók
Az esküvőn érdemes gondolni a gyerkőcökre is, hiszen ha ők jól érzik magukat, akkor a szüleik is tovább tudnak maradni az esküvőn és veletek ünnepelni.
Az esküvői gyermekfelügyelet szakképzett animátorokkal, megfelelően felszerelt, igényes játékokkal és kis játszóházzal érkezik az esküvőre. Gondoljatok bele egy mini ugrálóvár vagy lufihajtogatás a kicsik részére is nagy élményt ad majd. De tovább megyek a repertoárjukban fellelhetőek a kézműves foglalkozások és az ügyességi- és csapatjátékok is. Nem utolsó sorban altatást is tudnak biztosítani a legkisebbeknek.